Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Ahol gorillák tartják el az embereket

2014-07-31

A gorillák biztosítják több falu fennmaradását Ruandában. A nemzeti parkok jövedelmének 5 százalékát ugyanis a helyi közösségek támogatására fordítják.

Egy 2005-ben meghozott rendelkezés eredményeként a nemzeti parkok bevételének 5 százaléka a helyi közösségekhez kerül Ruandában. Az elmúlt években így 29,4 millió dollárt (6,7 milliárd forintot) fordítottak 360 közösség támogatására szerte az országban. A pénzből új iskolák, méhészetek, utak és hidak építését, valamint a víz- és közegészségügyi ellátás fejlesztését, különböző kis- és középvállalkozásokat is finanszíroztak. A Ruandai Fejlesztési Tanács (RDB) 39 ezerre becsüli azoknak a lakosoknak a számát, akik ily módon profitáltak a turizmusból. A célszerűség mellett a projektek hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra is – írja a The Guardian.

gorilla

Az elmúlt húsz évben több mint egymillió turista érkezett Ruandába, amelynek az Ugandával és Kongóval határos területein 500 veszélyeztetett hegyi gorilla él. Ruanda legfontosabb bevételi forrása a turizmus, az ágazat az elmúlt két évtizedben 294 millió dollár jövedelmet generált. Ennek 85 százalékát a hegyi gorillák megtekintésére érkezett turisták látogatásából befolyt pénzek teszik ki. A ruandai gorillák a Kongói Demokratikus Köztársasággal határos Volcanoes nemzeti parkban élnek, ahol a helyi közösségek az erre szánt fejlesztési pénzek 40 százalékát kapják meg. A délnyugati Nyungwe erdősség és a keleti Akagera nemzeti park közösségei 30-30 százalékot kapnak a célra elkülönített pénzekből.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!