Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

A válság ellenére felzárkózó pályán marad Közép-Kelet Európa

2013-05-10

A közép-kelet-európai térség államai az euróövezeti válság ellenére hosszú távon továbbra is felzárkózó pályán vannak – mondta Gianni Franco Papa, az UniCredit bank térségért felelős vezetője az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) éves közgyűlésén Isztambulban.

Az UniCredit arra számít, hogy Magyarország átlagos GDP-növekedési üteme 2013 és 2015 között 0,8 százalék, míg 2016 és 2020 között 2,1 százalék lesz.

A térségi növekedés motorja továbbra is elsősorban a kivitel és a beruházás lesz, a fogyasztás kisebb mértékben járulhat hozzá a bővüléshez, mondta. Ugyan a külföldi közvetlen tőkeberuházás mérlege újra pozitív tartományba fordulhat, a beáramlás a válság előttihez képest alacsonyabb szinten stabilizálódik, így egyre nagyobb szerepe lesz a belső forrásoknak, valamint az uniós támogatásoknak – tette hozzá.

Gianni Franco Papa szerint a térség gazdasági lendületének fenntartása szempontjából kiemelt fontosságú az együttműködés a bankok, nemzetközi pénzügyi intézmények és szabályozó hatások között. A hitelezés a GDP-növekedéssel párhuzamosan, elsősorban keresletvezérelt módon bővül majd ? Gianni Franco Papa szerint.

A Magyar Nemzeti Bank által elindított növekedési hitelprogrammal kapcsolatosan jelezte: az UniCredit mindig is aktívan tárgyalt a magyar kormány képviselőivel, miként most is a jegybank vezetőivel, annak érdekében, hogy a legkedvezőbb megoldásokkal lehessen segíteni a gazdasági növekedést.

Aurelio Maccario, a bankház stratégiai tervezésért felelős vezetője szerint a térségbeli államok konvergenciája továbbra is a legfontosabb tényező, ami vonzza a külföldi befektetőket.

Előadásából kiderült, hogy több régiós országhoz képest Magyarországon alacsony a munkaerőnek a költségeihez viszonyított termelékenysége, így itt van tér a versenyképesség javítására. A régiós átlagnál kedvezőbb azonban a magyar infrastruktúra és intézményrendszer versenyképessége.

A 13 térségi feltörekvő állam közül Magyarországon volt 2012-ben a legmagasabb a külkereskedelemnek a bruttó hazai termékhez viszonyított aránya. A kivitel a GDP 94 százalékát, míg a behozatal annak 86 százalékát érte el. Ennek a külkereskedelemnek a 74 százaléka irányult az Európai Unió térségébe. (Millásreggeli/MTI)

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!