Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

A Lego Kaland megdobta a cég árbevételét

2014-09-09

Az összes régió tekintetében tapasztalt két számjegyű növekedés 11,504 milliárd dán korona forgalmat eredményezett 2014 első félévében, amiben nagy szerepe volt a Lego Movie termékek sikerének.

?A 2014 első félévében elért bevételünk több mint háromszorosa a hat évvel ezelőtti, 2008-as első félévi bevételünknek. Nagyon elégedettek lehetünk ezzel az eredménnyel, ami mutatja az elmúlt években tapasztalt igen nehéz gazdasági körülmények ellenére elért növekedést. A 2014 első félévének eredménye annak köszönhető, hogy olyan Lego termékeket tudunk kifejleszteni, forgalomba hozni és forgalmazni, amelyek a világ minden táján a gyerekek kívánságlistáinak élén vannak. Különösen nagy örömmel tölt el minket, hogy az olyan klasszikusok, mint például a Lego City, a Lego Creator, a Lego Technic és a Lego Star Wars továbbra is erőteljes növekedést mutatnak világszerte.? – mondta a pénzügyi eredmények kapcsán nyilatkozva a Lego csoport elnök-vezérigazgatója, J?rgen Vig Knudstorp.

(c)2014 Palle Peter Skov

A Lego Movie termékcsalád meghaladta a várakozásokat

2014 első félévében a bevétel növekedéséhez jelentős mértékben hozzájárultak a Lego Movie termékek, amelyek A Lego Kaland című film 2014-es világpremierje kapcsán kerültek forgalomba.

?Nagyon fellelkesít bennünket a Lego Movie termékek fogadtatása, amelyek jelentős mértékben növelték bevételünket 2014 első félévében.? ? fejtette ki John Goodwin, a csoport vezérigazgató-helyettese és pénzügyi igazgatója. ?A Lego Movie azt a mindannyiunkban meglévő kreativitást ünnepelte, ami egyben az általunk kidolgozott Lego termékek alapja is. Minden Lego készlet sokoldalú, a kreatív építést elősegítő játékélményt kínál, és ez az, amit folyamatosan kínálni szeretnénk a gyerekeknek a világ minden részén.? ? tette hozzá.

A Lego Kaland

Erőteljes növekedés minden régióban

2014 első félévében a cégcsoport az értékesítés széles körű fellendülését tapasztalta azokban a régiókban, ahol üzleti tevékenységet folytat.

?A fogyasztói értékesítés növekedése Európában, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ázsiában kétszámjegyű volt, amivel minden okunk megvan az elégedettségre, tekintve, hogy a globális játékpiac igen lassan indult be 2014-ben.? ? mondta John Goodwin, és hozzátette:

?Még túl korai lenne arra vonatkozóan nyilatkozni, hogy az erőteljes teljesítmény tükröződik-e majd az egész éves eredményekben is, mivel a fogyasztói értékesítés a naptári év második felében, a karácsony előtti rövid, pár hetes időszakban koncentrálódik. A Lego Movie termékek erőteljes teljesítménye pozitív hatással volt 2014 első felében, és a továbbiakban meglátjuk, hogyan alakul a termékcsalád értékesítése a Lego Kaland 2014 második felében esedékes és széles körben várt DVD megjelenését követően.?

Globális jelenlét ? egy sikeres stratégia

Az ázsiai térségben piaconként eltérően alakult az eladások növekedése. A fogyasztói értékesítést illetően a régión belül Kínában volt tapasztalható a legjelentősebb, több mint 50 százalékos növekedés. Ez alátámasztja a cégcsoport azon törekvéseit, hogy folytassa a vállalat globalizálását, hogy Ázsia a jövőben jelentős mértékben járulhasson hozzá a növekedéshez.

2014 áprilisában két fontos alkalom is kapcsolódott ehhez a törekvéshez: az első kínai gyár hivatalos alapkőletétele Jiaxingben, valamint az új sanghaji iroda felavatása, amely a csoport öt fő nemzetközi irodájának egyike. A döntés, hogy gyár épüljön Kínában, közvetlen következménye a csoport azon törekvésének, hogy a legfontosabb piacok közelében gyártsa termékeit.

Európában tovább folytatódott a csehországi gyár bővítése, a magyarországi Nyíregyházán pedig márciusban egy vadonatúj gyárat avattak fel. A dániai gyár mellett ezek a gyárak elsősorban az európai piacokon látják el termékekkel a gyerekeket.

Mexikóban júniusban befejezték a monterrey-i gyár építését és át is adták azt. A mexikói gyár elsősorban az amerikai piacokat szolgálja ki, és a bővítés várhatóan körülbelül 1 000 új munkahelyet hoz létre.

?Eddig is jelentős erőforrásokat ruháztunk be abba, hogy még globálisabbá tegyük a vállalatot, és ezt a jövőben is folytatjuk, mivel ez az előfeltétele annak, hogy képesek legyünk nagyszerű élményt biztosítani a gyermekek számára a világ minden táján, és emellett egy olyan, kulturális szempontból sokszínű szervezetet tudjunk kiépíteni, amely globális szinten vonzza a tehetséget és továbbfejleszti azt. Végső soron ez az, ami biztosítja a jövőbeni sikert? ? foglalta össze J?rgen Vig Knudstorp.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!