Pontosan 40 esztendővel ezelőtt, 1974. június 26-án az Ohio állambeli Troy városban olvasták le először az első vonalkódot egy rágógumiról. A módszer azóta meghódította a világot.
A vonalkód feltalálója Norman Joseph Woodland amerikai gépészmérnök és munkatársa Bernard Silver, akik 1949 októberében adták be szabadalmaztatásra találmányuk leírását. Meggazdagodni azonban nem tudtak belőle, mert néhány évvel később 15 ezer dollárért az összes jogot eladták egy iparcikk kereskedő vállalatnak.
Tettüket bizonyára megbánták, mert a vonalkód mára szinte minden boltban kapható terméken ott virít. Sikere annak köszönhető, hogy a sötét és világos, különböző vastagságú vonalak és közök optikailag gépek által is leolvasható információt rejtenek. Ezzel pedig jelentősen meg lehet gyorsítani a különféle árucikkek adatainak azonosítását. Például jelentősen rövidíthető a fizetés a boltok kasszáinál.
Az Európában használt kereskedelmi forgalomba kerülő vonalkód szabványa a GS-1 kódolás (régebben EAN kódolás, azaz European Article Numbering), ebben 13 számjegy jelöli az illető terméket. Ezen számsorozat utolsó jegye egy ellenőrző szám, ami egy speciális algoritmus eredményeképpen adódik az első 12 számjegyből.
Az első tizenkét számjegy az alábbi jellemzőket határozza meg:
1-3. számjegyek: az országjel (Magyarországé: 599, ami azt jelenti, hogy Magyarországon van az a forgalmazó, aki megkérte rá a GS1-kódot)
4-8. számjegyek: Forgalmazó céget azonosítja.
9-12 számjegyek: Magát a terméket azonosítja. A gyártó számát aszerint határozzák meg, hogy hány darab termék (10000 vagy 100000) kódolási lehetőségét vásárolja meg. Természetesen, mivel csupán egy sorszám utal (az ország és a gyártó száma után) a termékre, külön kell a leolvasó (kereskedő) rendszerében hozzárendelni a termék valódi nevét. Így a fenti módon képzett számhoz a gyártón múlik, hogy mit is rendel hozzá, például csak a termék nevét, vagy eltérő kódokkal jelöli a méreteket is, esetleg ezen belül a színeket is külön kezeli.
13 számjegy: Ellenőrző karakter
A vonalkódot Magyarországon 1990 óta használják, elsőként a Skála áruházakban alkalmazták. A hírek szerint nálunk először a Baba szappanra került vonalkód.