Az úgynevezett mindennapi embernek legalább két arca van, s mindig is az volt, s két nyelve, két magatartásformája: az egyik kifelé, az elvárásoknak, a másik befelé, a családnak, a barátoknak, önmagának, s hogy ez a befelé, ez olyan makacsul őrzi a múltat, mindent, amiből lett, hogy azt „végképp eltörölni” nincsen erő.