Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Albert Camus: Bátorítás a pestisdoktoroknak

2020-05-23

Ezt a töredéket, mely magyarul most először olvasható, egy másik szöveggel együtt 1947-ben publikálta az irodalmi Nobel-díjas szerző a Cahiers de La Pléiade című folyóiratban, Jegyzetek A pestishez (Archives de La Peste) címen. Camus nagy valószínűséggel 1941-ben írta, hat évvel A pestis megjelenése előtt, és a regényhez végzett előmunkálatok részét képezi.

Kép forrása: nyugatiter.blog

Az elmúlt hetekben, a koronavírus-járvány világméretűvé válásakor Albert Camus 1947-es regénye, A pestis a sikerlisták élére került Olaszországban (háromszor többet vettek belőle, mint korábban), Franciaországban egy hét alatt több mint 1600 darab fogyott, Japánban pedig kénytelenek voltak korlátozni a megvásárolható kötetek számát (egy ember csak egyet vehetett), és február óta több mint hétszer (!) nyomták újra a regényt, így ez idő alatt több mint 150 ezer példányt értékesítettek belőle.

A Jelenkor Kiadó megújult Camus-életműsorozatában A száműzetés és az ország, valamint az Előadások és beszédek után tavaly óta A pestis Vargyas Zoltán új fordításában olvasható. Pár napja pedig már előjegyezhető az októberben megjelenő A bukás, amit Dunajcsik Mátyás fordított újra.

A Bátorítás a pestisdoktoroknak teljes terjedelmében a Nyugati tér blogon olvasható.

Kategória: Kult Címkék: A pestis, Albert Camus, Bátorítás a pestis doktoroknak, nyugati tér blog, töredék

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!