Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Középiskolai tananyag lett a Bitcoin 

2019-11-05

A francia középiskolások az elsők között vannak, akiknek tantervébe bekerül a Bitcoinnal és a kriptopénzekkel kapcsolatos tananyag, ugyanis júniusban a francia oktatási miniszter úgy módosította a gazdaság- és társadalomtudományok tantervét, hogy az tartalmazza a kriptopénzekre vonatkozó tudnivalókat is.

Debreczeni Barnabás, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója arról is beszélt, hogy Jelentősen csökkenti a blokklánc technológia használata az adományozással járó költségeket a menekülttáborokban is:  2017-ben indult a Building Block nevű projekt, az ENSZ Világélelmezésügyi Programja keretében, a humanitárius szektor legnagyobb blokklánc alapú projektjeként. Ennek része az is, hogy a menekültek biometrikus fizetési rendszer segítségével fizethetnek, anélkül, hogy készpénzt használnának közben. Az írisz szkennerek a pénztáraknál vannak elhelyezve, a vásárló ebbe néz, a termékek ára pedig automatikusan levonásra kerül a segélynek nyitott számlájáról. Azáltal, hogy a harmadik személyeket az ENSZ a blokklánc segítségével ki tudta iktatni a rendszerből, a tranzakciók költsége 98%-kal csökkent, ami havi szinten 40 ezer dollár megtakarítást jelent.

https://media.blubrry.com/millasreggeli/millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2019/11/Debreczeni_Barnabas-2019-11-05.mp3

Feliratkozás: Apple Podcasts | Spotify | TuneIn | RSS

Kategória: Kriptopédia Címkék: biometrikus, bitcoin, ensz, Franciaország, írisz szkenner, menekült, oktatás, tananyag

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!