Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Bíróságon támadja a GVH-t a Bankszövetség

2016-01-25

A Magyar Bankszövetség hétfőn benyújtotta hivatalos bírósági keresetét, amelyben megtámadja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által a BankAdat adatbázis miatt kiszabott 4 milliárd forintos büntetést – közölte Kovács Levente, a szervezet főtitkára. A Bankszövetség úgy véli, hogy a BankAdathoz kapcsolódóan nem történt jogsértés.

A versenyhatóság szerint a bankszövetség a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. (Bankárképző) közreműködésével 12 éven át a verseny korlátozására alkalmas módon működtette a „BankAdat” adatbázist, így lehetővé tette a bankok számára, hogy üzleti titoknak minősülő stratégiai adatokat osszanak meg egymással. A hatóság álláspontja szerint a BankAdat keretében megvalósult információáramlás horizontális információcserének minősül, amely sérti mind a magyar, mind az uniós versenyjogi szabályokat. A GVH a bankárképzőre is kirótt 15 millió forint bírságot.

birosag

Kovács Levente közölte: a keresetben elsődlegesen arra kérik a bíróságot, hogy változtassa meg a GVH határozatát, és állapítsa meg, hogy nem volt jogsértés. A szövetség emellett kérte a büntetés végrehajtásának felfüggesztését. A főtitkár kifejtette: a BankAdat rendszer létrehozása az akkori jogi környezetnek megfelelő és szakmailag indokolt volt. Az adatbázisban kizárólag múltra vonatkozó információk kezelése valósult meg. Hozzátette, az Európai Bizottság iránymutatása a horizontális együttműködési megállapodásokra vonatkozóan világos, „az információcsere csak akkor tekinthető egyértelműen versenykorlátozó célúnak, ha az jövőben tervezett árakra vagy mennyiségekre vonatkozó egyéni adatok versenytársak közötti cseréjében nyilvánul meg”.

A BankAdat továbbá soha nem tartalmazott árazási információkat, ügyféladatokat, ahogyan banktitkokat sem. A rendszer működése során adatait felhasználták a gazdasági tevékenységgel foglalkozó minisztériumok és más hatóságok is. Kovács Levente kitért arra, hogy a Magyar Bankszövetség közzétette honlapján a BankAdat teljes adatstruktúráját, „ezzel is teljesen transzparens, nyilvános és egyértelmű formában bemutatva, hogy az adatbázis érzékeny (ügyfél)adatokat sosem tartalmazott”.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!