Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Munkát keresel? Irány a vendéglátóipar!

2015-12-08

Nem változott a magyar munkaadók munkaerő-felvételi kedve, mivel hasonlóan 2015 negyedik negyedévéhez, 2016 első három hónapjában is a megkérdezett vállalatok 14 százaléka tervez létszámbővítést.

A Manpower munkaerő-piaci szolgáltató cég felmérése szerint a munkáltatók 5 százaléka elbocsátásokkal számol, döntő többségük azonban nem tervez változást a dolgozók létszámában 2016 első negyedévében. Dalányi László, a ManpowerGroup Magyarország ügyvezető igazgatója kiemelte: a felvételi szándék nem változott az előző negyedévhez képest, viszont 4 százalékponttal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A felvételt és elbocsátást tervezők arányának különbségéből számított Manpower munkaerő-piaci mutató értéke, szezonálisan kiigazítva, 11 százalék. A felmérés kezdete, 2009 harmadik negyedéve óta már két egymást követő negyedévben a legerősebb a mutató értéke – mondta az ügyvezető igazgató. Dalányi László hangsúlyozta: Magyarországon egyre nagyobb problémát jelent a szakemberhiány és az alacsony bérek miatt egyre többen külföldön vállalnak munkát. Míg az olcsó munkaerő egy pontig vonzóvá tehet egy országot a befektetők számára, bizonyos szinten túl olyan munkaerőhiányt okoz, amely már a versenyképességet is veszélyezteti – fejtette ki.

állásajánlat

Az előrejelzés szerint a kilenc vizsgált ágazatban a munkaadók a dolgozói létszám bővítését tervezik a következő három hónapban, a legerősebb felvételi kedvet a vendéglátóiparból jelentették, a mutató értéke plusz 21 százalék. A köz- és szociális szférában és a kereskedelemben 7 százalékos növekedéssel számolnak, a leggyengébb, plusz 4 százalékos mutatót pedig a közüzemi szolgáltatások munkaadói jelentették. Éves összehasonlításban a legnagyobb mértékben, plusz 17 százalékponttal a vendéglátás erősödött, az építőipar munkaadói azonban 5 százalékpontos csökkenést jelentettek az előző év azonos időszakához képest – tette hozzá Dalányi László.

A következő negyedévben mind a nyolc régió munkaadói növekvő felvételi kedvvel számolnak. A legnagyobb mértékű bővülést az észak-magyarországi munkaadók várják: itt plusz 21 százalékon áll a mutató. Komoly felvételi kedvről számoltak be a nyugat-dunántúli és a közép-dunántúli munkáltatók is, előbbi mutatója 18, utóbbié pedig 12 százalék – ismertette az ügyvezető igazgató.

A Manpower kutatása reprezentatív minta alapján, 750 magyarországi munkaadó megkérdezésével készült. A felmérést világszerte 42 ország 59 ezer munkáltatójának bevonásával is elkészítették. Nemzetközi összehasonlításban Magyarország Szingapúrral és Kolumbiával áll egy szinten. A legmagasabb, plusz 42 százalékos értéket Indiában, a legalacsonyabbat, mínusz 13 százalékot Brazíliában mérték.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!