Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Óriásit léptek a transzparencia felé a csehek

2015-11-26

A cseh alsóház elfogadta azt a törvényt, amely kötelezővé teszi, hogy az állami intézmények, az önkormányzatok és az állami vállalatok által kötött szerződéseket egy központi adatbázisban nyilvánosságra hozzák.

Korábban a Szenátus rommá módosította a törvény október közepén megszavazott változatát, az alsóházi képviselők azonban nem fogadták el törvényt kiüresítő változtatásokat, és az eredeti verzió mellett álltak ki – írta a K-Monitor blogja.

A törvény elfogadása azt jelenti, hogy Szlovákia után Csehországban is győzedelmeskedett a proaktív információszabadság, azaz sokkal kevesebbet kell majd adatigénylésekkel bajlódniuk az adatgazdáknak és az állampolgároknak.

A törvény az ötvenezer koronát (ami kb. 600 ezer forint) meghaladó állami, önkormányzati szerződésekre vonatkozik, beleértve állami vállalatokat, kórházakat, iskolákat is. A központi adatbázisban a szerződések teljes szövegét géppel olvasható formában publikálni kell, kiegészítve bizonyos leíró adatokkal.

Amennyiben nem történik meg a nyilvánosságra hozatal legkésőbb egy évvel a szerződéskötést követően, a szerződés érvényét veszíti (a szerződést elvben minden szerződő fél feltöltheti).

Rekonstrukce Statu

Akadnak persze bőven intézmények, amelyekre a törvény egyelőre nem vonatkozik, pl. az országgyűlés, az elnöki hivatal ilyenek, de ide tartoznak az ötvenezer lakos alatti települések is. És van ok elégedetlenségre is, pl. kivételt képez a törvény alól a CEZ cseh állami energiacég, amely sokak szerint az egyik legnagyobb korrupciós gócpont az országban. A kritikusok ezt a passzust tartják a törvény leggyengébb pontjának.

Messze nem tökéletes tehát, de így is jelentősen javítja a közpénzköltés és a döntéshozatal átláthatóságát. Külön kiemelendő, hogy a törvényt a Rekonstrukce Statu (az Állam Újjáépítése) nevű civil mozgalom hatására tárgyalta és fogadta el a cseh parlament.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!