Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Mégsem szállt ki teljesen az állam az OTP-ből

2015-10-30

Technikai okokból 4 OTP-részvény maradt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) tulajdonában, amelyeknek hasznosításáról később döntenek.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett MNV-bejelentés szerint az állam a fennmaradt pénzügyi eszközök mellett 1 153 976 OTP OPUS Securities törzsrészvényre váltható kötvénnyel is rendelkezik. 2016. október 17-én esedékes az átváltás, ha a kibocsátó emellett dönt, az államnak továbbra is lesz egy bizonyos tulajdoni hányada. Az OTP Bank Nyrt. közölte: az aukció során olyan allokációs szabályok szerint osztották szét a részvényeket, amelynek eredményeként az aukció végén pár darab megmaradt.

otp

Az MNV csütörtökön értékesítette az állami tulajdonú OTP-részvényeit az Equilor Befektetési Zrt. közreműködésével. A társaság korábbi tájékoztatása szerint a kormány döntése alapján, a 2015. évi költségvetés bevételi előirányzatainak teljesítése érdekében adták el a részvényeket. Az értékesítésből származó mintegy 75 milliárd forintos bevétel az Országgyűlés által elfogadott 2015-ös költségvetési törvényben foglaltaknak megfelelően a Beruházási Alapba folyik be, azt a szigorú vagyonpolitikai alapelvek betartásával a közvagyon gyarapítására, beruházásokra és fejlesztésekre fordítják majd.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!