Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Semmi baj a velencei strandokkal!

2015-08-07

A gárdonyi önkormányzat megfellebbezte a szabadstrandjainak működését felfüggesztő határozatot, a velencei önkormányzat pedig megkapta a szabadstrand működtetéséhez szükséges engedélyt, így a nyár végéig az összes velencei-tavi szabadstrand látogatható.

Tóth István, Gárdony polgármestere elmondta: az önkormányzat július 5-én, a „főszezon nyitányakor” kapta meg az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) határozatát, amelyben a hatóság a város szabad partszakaszain működő strandok – szabadstrandok – bezárására szólított fel. Az önkormányzat megfellebbezte a határozatot, ami azt jelenti, hogy augusztus végéig ezek a fürdőhelyek is látogathatók. Hozzátette: formai és tartalmi fenntartásaik is vannak a határozattal szemben.

A velencei önkormányzat MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a velencefürdői szabadstrand megkapta a működéshez szükséges hatósági hozzájárulást, a 70 méteres partszakaszt fürdőhellyé nyilvánították. A kormányhivatallal szoros együttműködésben, az önkormányzat, a Velencei-tavi Tófelügyelőség és a terület üzemeltetője vállalta a hiányzó feltételek megteremtését, így péntektől a szabadstrand a hatályos jogszabályoknak megfelelően üzemel, és várja a vendégeket. A strand vízminősége bakteriálisan kiváló, a helyszínen biztosítottak a higiénés feltételek, továbbá a biztonságos fürdőzéshez szükséges eszközök is rendelkezésre állnak – közölték.

velencei

Múlt pénteken az M1 esti Híradójában egy ÁNTSZ-határozatra hivatkozva azt közölték, hogy a hatóság bezáratta az összes Velencei-tavi szabadstrandot. Ezt másnap több érintett cáfolta. A Fejér Megyei Kormányhivatal szombaton arról tájékoztatott, hogy három Velencei-tavi szabadstrandnak nincs engedélye, emiatt a járási hivatal felfüggesztette ezek működését. A három érintett fürdőhely a gárdonyi Pisztráng utcai strand, a közigazgatásilag Gárdonyhoz tartozó agárdi Tini Strand, valamint a Velencéhez tartozó velencefürdői Cserje utcai strand.

Müller Cecília megyei tiszti főorvos szombaton az MTI-nek felidézte: a strandokra vonatkozó szabályozás értelmében a fürdőszezon előtt a tulajdonosoknak fürdőhely-kijelölést kell kérniük. Ezután a működtetőnek fürdővíz-használati engedélyt kell kérvényeznie, ennek keretében vízminőség-vizsgálatot végeznek, a partszakaszon pedig ellenőrzik a közegészségügyi és biztonsági feltételeket: az illemhelyek, szeméttárolók, elsősegélynyújtó helyek, mélyvízre figyelmeztető bóják meglétét.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!