Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Akiket a csempészcigi füstje megcsapott

2015-07-30

Az ukrán határ mentén zajló cigarettacsempészet támogatásával gyanúsítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 18 pénzügyőrét a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).

Waltner Rolland a KNYF főügyészhelyettese közölte: a hatóság hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt hallgatta ki a pénzügyőröket a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján. A közlemény szerint a KNYF Debreceni Regionális Osztálya szerdán 25 helyszínen tartott házkutatást, majd a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével elfogtak 21 gyanúsítottat: 18 pénzügyőrt és 3 civilt. Mindannyiukat őrizetbe vették; arról később döntenek, hogy kezdeményezik-e az előzetes letartóztatásukat.

A nyomozás adatai szerint a NAV Záhonyi Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága állományába tartozó pénzügyőrök jogtalan előnyért, hivatali kötelességüket megszegve azzal segítették a cigarettacsempészeket, hogy szándékosan nem fedték fel a beléptetett gépkocsikban elrejtett, ukrán eredetű dohányárut – tette hozzá a Központi Nyomozó Főügyészség.

csempesz

A NAV Sajtó- és Kommunikációs Főosztálya azt közölte, hogy a NAV közreműködésével büntetőeljárás indult a szervezet hivatásos állományába tartozó pénzügyőrök ellen. „A NAV – a nyomozó hatóságokkal szorosan együttműködve – továbbra is a legszigorúbban fellép a hivatal személyi állománya által elkövetett korrupciós és hivatali bűncselekmények ellen. A szervezet célja, hogy egyetlenegy ilyen eset se forduljon elő a NAV-nál” – fogalmazott közleményében az adóhivatal.

A szabályokat megszegő alkalmazottakkal szembeni zéró tolerancia alkalmazását kéri a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a NAV-tól. Az NGM szerint a NAV felel azért, hogy a közterheket minden vállalkozás és minden ember szabályosan megfizesse, az államkassza bevételeinek csaknem 93 százalékát a hivatal szedi be. Éppen ezért alapvető követelmény, hogy a hivatal összes dolgozója feddhetetlen legyen és a jogszabályok maradéktalan betartásával végezze munkáját. Az ügyészség által gyanúsított pénzügyőröket megilleti az ártatlanság vélelme, azonban amennyiben a büntető eljárás során beigazolódik a bűnösségük, a legszigorúbb jogkövetkezményekkel számolhatnak- hangsúlyozza az NGM.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!