Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Leépül az építőipar

2015-07-29

Idén a második negyedévben 1771 építőipari céget töröltek a cégbíróságok, ez 11 százalékkal több, mint az első negyedéves adat, és egyharmadával több az egy évvel korábbinál.

Az Opten céginformációs szolgáltató szerint a felszámolással megszűnő építőipari társaságok száma a második negyedévben 774 volt, ez 44 százaléka az összes törlésnek, holott ez a mutató két évvel korábban még 77 százalék volt. A most megszűnő cégeket leginkább a hatóság vezeti ki a piacról kényszertörléssel, amiért nem lelhetők fel, vagy nem tesznek eleget elemi adminisztratív kötelezettségeiknek sem.

építőipar

A közlemény azzal indokolja az építőipari cégek növekvő számú megszűnését, hogy a tavalyi, biztató fellendülés után idén visszaesni látszik az új megrendelések állománya. Az uniós forrásból támogatott nagy beruházások pedig nem hozták meg a fellendülést a kisebb cégeknek. Optimizmusra adhat okot az, hogy az utóbbi időben emelkedni kezdtek az ingatlanárak. A növekvő árak normál esetben generálják az épületépítési és -felújítási projekteket, de a jelenlegi helyzet távolról sem nevezhető stabilnak.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!