Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Tovább spórolunk idén a tűzijátékon!

2015-07-13

Az augusztus 20-i tűzijátékot bruttó 128 millió forintért, a tavalyinál több mint 20 millió forinttal olcsóbban valósítja meg a Leskovics Pirotechnikai Kft. – közölte a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal.

A Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) közleménye szerint a logisztikai-biztonsági feladatok és a pirotechnikai látvány együttes költségvetése bruttó 128 millió forint lesz; a HM Beszerzési Hivatala által lefolytatott közbeszerzési eljárásra négy ajánlat érkezett, a pályázatok közül összességében a legelőnyösebbet a Leskovics Pirotechnika Kft. nyújtotta be. Ez a cég felelt a tavalyi ünnepi tűzijáték végrehajtásáért is.

tuzijatek

A hivatal közleményéből szó szerint idézve: „A korábbi évekhez képest jelentősen kedvezőbb költségvetésű műsort” idén több helyszínről és új koncepció szerint valósítják meg. A hagyományosnak mondható kilövési helyszínek – a Lánchíd és a Duna – idén kiegészülnek a Szabadság híddal és a Gellért-heggyel – olvasható a közleményben.

A tűzijáték kilövési helyszíneit egyébként elsősorban a fővárosi építkezések miatt kellett módosítani. A telepítési helyszínek alapján a látványközpont a pesti Duna-parton, a Lánchíd és a Szabadság híd között helyezkedik el, „erről a részről lehet majd a legtökéletesebb látványban részük az ünneplőknek” – áll a közleményben.

Szintén újdonság, hogy a Dunán ezúttal nem uszályokról, hanem – a Magyar Honvédség (MH) erőforrásainak biztosításával – katonai pontonokról lövik fel a tűzijátékot. Az úgynevezett folyami hídkompokat a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái biztosítják, a rögzítésben pedig az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred vesz részt.

Tavaly – a HM NRH által szervezett első tűzijáték – összköltsége bruttó 150 millió forint volt. A korábbi évekhez képest – áll a közleményben – ez is alacsony költségvetésűnek volt mondható.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!