Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Dupláz a Széchenyi kártya

2015-06-25

Duplájára emelkedett a Széchenyi Kártya folyószámlahitel maximálisan felvehető kerete, mostantól maximum 50 millió forintig lehet igényelni a kedvező kamatozású, szabadon felhasználható hitelt a korábbi 25 millió forinttal szemben.

Krisán László a programot irányító Kavosz Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a Kavosz azért kezdeményezte a kormánynál a hitelkeret összegének megemelését, mert úgy látták, hogy folyamatosan nő azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyeknek 25 millió forintnál nagyobb folyószámlahitelre van szükségük a folyamatos működés pénzügyi hátterének zavartalan biztosítására.

A Kavosz Zrt. vezérigazgatója úgy vélte, hogy az 1,5 százalékos alapkamatnak és az állam által nyújtott támogatásoknak köszönhetően a Széchenyi Kártya folyószámlahitel minden eddiginél olcsóbban és egyszerűben érhető majd el, jelenleg a Széchenyi Kártya folyószámlahitel éves nettó kamata 4,5 százalék, az igénylők 3 hét alatt juthatnak hozzá a minimum 500 ezer és maximum 50 millió forint összegű szabadon felhasználható hitelhez. Arra számítanak, hogy a vállalkozások átlagban 30 millió és 35 millió forint közötti hitelt vesznek majd igénybe.

kartya

Az első Széchenyi Kártyát 2002-ben adták át, az induláskor maximálisan igényelhető 1 millió forint folyószámla hitelösszeg a Széchenyi Kártya Program eddigi működése alatt három alkalommal emelkedett, 2003 júliusában 5 millió forintra, 2004 júliusában 10 millió forintra, 2006 májusában 25 millió forintra. A 13 éve futó Széchenyi Kártya Program különböző konstrukcióiban eddig összesen több mint 290 ezer igénylést regisztráltak, 218 ezer hitelügylet jött létre, a kihelyezett hitelek összege meghaladja a 1455 milliárd forintot, ebből a folyószámlahitel jelentős hányadot képvisel.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!