Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Hasít a magyar Mercedes gyár

2015-05-21

Több mint harmadával, 150 ezer autóra növelte termelését 2014-ben a Mercedes-Benz kecskeméti gyára.

A gyártás 2012-es indulása óta több mint 300 ezer autót állítottak elő ? mondta Thomas Geier, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (MBMH Kft.) ügyvezető igazgatója. A termelés 2014 májusa óta három műszakban folyik, a munkavállalók létszáma tavaly 3200-ról 4000-re emelkedett. A Kecskeméten gyártott autók a világ 180 országába jutnak el. Például 2014-ben 27 ezer értékesített autóval megduplázták az Egyesült Államok piacán az itt gyártott autók eladását.

Thomas Geier kérdésre válaszolva a 2015-ös tervekről elmondta: a gyár termelése tovább emelkedik, a tervek szerint ebben az évben több személygépkocsit fognak gyártani Kecskeméten, mint amennyit az Audi gyárt Győrben. Ismertette azt is, hogy 100 közvetlen beszállítója van a gyárnak, amelyből 27 magyar. Fontosnak nevezte, hogy a Daimler konszern értékesítési mutatói kiemelkedően jól alakulnak: az 2015-ös áprilisi adatok alapján a prémium szegmensben az élre kerültek, minden piacon megelőzték az Audit.

mercedes

Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary pénzügyi igazgatója elmondta, hogy 2014-ben előző évi 2,1 milliárdról 2,8 milliárd euróra emelkedett a nettó árbevétel. Adatai szerint a manufacturing árbevétel tekintetében 2013-ban országos szinten a 8. helyen állt, míg a dél-alföldi régióban az első lett. Elmondta azt is, hogy 2015 végéig 1 milliárd eurót fordítanak új beruházásokra a kecskeméti gyárban, valamint azt is, hogy az idén több mint 5 millió euró iparűzési adót utalt át Kecskemétnek a gyár.

Ingo Fröhlich, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezetője a Daimler AG adatait ismertette, amely szerint 2014-ben a konszern által gyártott és értékesített járművek száma meghaladta a 2,5 milliót, amelyből a személygépkocsik száma több mint 1,7 milliót. A Daimler 2014-ben majdnem 130 milliárd eurós forgalmat bonyolított le, ami az előző évhez képest 10 százalékos emelkedés. Ingo Fröhlich a magyarországi értékesítési adatokat is kiválónak értékelte, mert a személygépkocsi szegmensben 18,7 százalékos növekedést értek el 2014-ben az előző évhez viszonyítva: 1884 személygépkocsit adtak el, amiből 464-et Kecskeméten gyártottak.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!