Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

A magyar fiatalok zöme biztos abban, hogy sikeres lesz

2015-05-05

A magyar fiatalok 85 százaléka biztos abban, hogy sikeres lesz az életében, és 65 százalékuk hazai elhelyezkedésre számít – derül ki a Bridge Budapest nonprofit egyesület megbízásából a 20 és 35 év közötti magyar fiatalok körében készített reprezentatív kutatásból.

A fiatalok 58 százaléka elégedett jelenlegi munkájával, idén 65 százalékuk hazai elhelyezkedésre számít, 85 százalékuk biztos benne, hogy sikeres lesz az életében ? áll a kutatás eredményeit összegző közleményben. A sikerhez szerintük inkább jó kapcsolatok kellenek, mint tudás és teljesítmény, ugyanakkor azt gondolják, hogy mindenki maga felelős saját boldogulásáért.

fiatal siker

A kutatás szerint a 20-35 évesek kétharmada (65 százalék) gondolt már arra, hogy saját vállalkozásából is megélhetne, és csaknem felük (48 százalék) kifejezetten gyakran gondolkodik saját vállalkozás indításán. Ennek ellenére a fiatalok többsége tíz év múlva alkalmazottként látja magát, csak minden negyedik fiatal képzeli el, hogy saját vállalkozása lesz. A fiatalok 81 százaléka átlagos megélhetést nyújtó, de biztosabb munkahelyet választana a kockázatossal szemben.

Közölték: az alkalmazotti létet választók 12 százaléka legszívesebben startupnál dolgozna, ugyanannyian, mint a kis- és középvállalkozói szektort megjelölő válaszadók. A többiek (73 százalék) nagyvállalatnál dolgoznának szívesen.

Kitértek arra is, hogy a fiatalok 48 százaléka hajlandó lenne, 41 százalékuk pedig kifejezetten szeretne külföldön dolgozni a következő 5-10 évben. Főbb motivációjuk továbbra is a magasabb jövedelem, a tapasztalatszerzés és a nyelvtanulás lehetősége.

A Prezi, a Ustream, az NNG és a LogMeIn magyar cégek által létrehozott Bridge Budapest nonprofit szervezet harmadik éve térképezi fel a 20-35 évesek karrierről alkotott elképzeléseit. A kérdőíves kutatást nyolcszáz, 20 és 35 év közötti magyarországi lakos telefonos megkérdezésével készítették. A felmérésbe bevont emberek nem, életkori csoportok és régió szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a hazai lakosság hasonló ismérvek szerinti összetételét.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!