Millásreggeli - a gazdasági muppet show

  • ÉLŐ ADÁS
  • MŰSORTÁR
  • PODCAST FELIRATKOZÁS
  • VAN BARÁTUNK: RADIOCAFÉ
  • EPIC STORIES

Gyorsan darálják a gazdasági minisztereket a szerbek

2014-09-04

Jóváhagyta a szerbiai gazdasági kamara korábbi elnökének kinevezését gazdasági miniszterré a belgrádi parlament. Az utóbbi évek kormányaiban egyetlen gazdasági vagy pénzügyminiszter sem töltötte ki hivatali idejét, mindegyiket idő előtt leváltották, vagy lemondott.

Zeljko Sertic, az új miniszter – a legnagyobb szerb párt, a Szerb Haladó Párt tagja – Dusan Vujovicot, a Világbank egykori közgazdászát váltja ezen a poszton, aki eddig a pénzügyi tárcával együtt felügyelte a gazdaságit is, miután az előző pénzügyminiszter váratlanul lemondott.

Sertic kinevezését a 250 fős törvényhozás 178 tagja támogatta, négyen ellenezték.

Zeljko Sertic

Az új gazdasági miniszter legfontosabb feladata a több mint 500 veszteséges állami vállalat privatizációjának levezetése lesz. A folyamatnak a jövő év végéig le kell zárulnia.

A szerbiai privatizációs ügynökség a múlt hónapban tette közzé azoknak a veszteséges vállalatoknak a listáját, amelyeket eladásra kínál. A szóban forgó vállalatok évente mintegy egymilliárd eurós veszteséget okoztak a büdzsének az állami támogatások miatt, illetve ezek a cégek összesen körülbelül 90 ezer embert foglalkoztatnak, hasznot azonban nem termelnek.

A szerb állam a veszteséges vállalatok eladásával igyekszik csökkenteni a várhatóan 8,3 százalékot is elérő GDP-arányos deficitet, illetve a köztartozás mértékét, amely elérheti a bruttó hazai össztermék 73 százalékát is.

A 2000-es évek óta mindegyik kormány „a szőnyeg alá söpörte” a privatizáció ügyét, attól tartottak ugyanis, hogy a munka nélkül maradó dolgozók tüntetésekbe, zavargásokba kezdenek. Az ország anyagi helyzete azonban nem teszi lehetővé a további halogatást – hangsúlyozták politikusok és gazdasági szakértők is az utóbbi néhány hónapban, főleg a márciusi előre hozott választások óta.

Szerbia gazdasága egyébként a várt növekedés helyett az idén zsugorodik az országot sújtó tavaszi árvizek miatt. A szerb hazai össztermék a várt 1 százalékos növekedés helyett nagy valószínűséggel 0,5 százalékkal csökken.

Kategória: Egyéb

  • MÉDIAAJÁNLAT
  • FELTÉTELEK
  • ADATVÉDELEM
  • ÁSZF
  • IMPRESSZUM
  • KAPCSOLAT
  • STÁB
  • GALÉRIA

Copyright © 2025 · Millásreggeli - minden jog fenntartva!