Elkezdődött pénteken a Fővárosi Törvényszéken annak a pernek a tárgyalása, amelyet az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) és egy magánszemély indított a magyar állam és társai ellen jogalkotással okozott kár megtérítésére.
A felperes OTSZ jogi képviselője, Lohn Balázs a tárgyaláson azzal indokolta a keresetet, hogy a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló tavaly elfogadott törvényből káruk származott, valamint, hogy a jogszabály sérti mind az alaptörvényt, mind a közösségi jogot.
Lohn Balázs elmondta: az OTSZ nettó 29,4 millió forint, a másodrendű felperes magánszemély pedig mintegy nettó 56 ezer forint jogalkotással okozott kár megtérítését kéri.
Alperes a magyar állam mellett a Magyar Posta, a TakarékBank, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), a Magyar Nemzeti Bank (MNB), valamint a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete.
Az alperes jogi képviselője, Kende Tamás a kereset elutasítását kérte. Hangsúlyozta: a Magyar Posta névértéken történő tulajdonszerzését a Takarékbankban a takarékszövetkezetek is jóváhagyták közgyűléseiken.
Bene Lajos bíró a kereset és a szemben álló felek álláspontjának ismertetése után egyórás tárgyalási szünetet rendelt el. (Millásreggeli/MTI)