A hamburgi iroda júliusi megnyitását követően hétfőn megkezdte működését Párizsban is a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi irodája – olvasható a jegybank honlapján.
A nemzetközi irodákat az MNB azért működteti, hogy a magyar jegybank és az ott folyó elemző munka bekapcsolódjon a nemzetközi tudományos vérkeringésbe, valamint hogy erősítsék a társ- és partnerintézményekkel való szakmai együttműködést – írják.
De nehogy azt higgyük, hogy ennyi irodánál megáll a jegybank: a következő hónapokban további irodák nyílnak Rómában, New York-ban, Buenos Airesben és Bejrútban, az irodákat pedig kis létszámú, a térség gazdasági, pénzügyi viszonyait jól ismerő szakembergárda működteti.
A Magyar Nemzeti Bank más európai országok jegybankjai, így az Európai Központi Bank, a német, a francia, az olasz és az osztrák jegybankok gyakorlatát követi, törekszik a világ élvonalába tartozó, illetve a regionálisan vezető pénzügyi intézményekkel kialakított kapcsolatok erősítésére, nemzetközi együttműködési háló kialakítására – közölte az MNB.