Kinek, hol és hogyan érdemes belevágnia az opciós kereskedésbe

Opciós rovatunk tizenkettedik részében arra térünk ki, hogy mégis kinek, hol és hogyan érdemes belevágnia az opciós kereskedésbe.

opcio_12

A tizenkettedik adás podcastje itt érhető el.

Millásreggeli: Elég sokat beszéltünk már a különböző termékeknek a megismeréséről, de kinek és hogyan és hol érdemes elkezdenie az opciózást, erről még talán nem esett annyi szó.

Nagy Gergely: No hát szerintem a legfontosabb dolog az, hogy az ember portfolióban gondolkozzon. Tehát ez azt jelenti, hogy valahova az opciózást is, hogyha ez így megtetszett, el kell helyezni. Viszont sokan abban a tévhitben vannak, hogy az opciózás az ilyen kvázi passzív bevétel tud lenni, nem az. Ezzel dolgozni kell, nyilván kezdetben sokkal többet, mint később, amíg az ember ezt megtanulja, de az opciózás az nem passzív.

Érdemes portfolió elemként tekinteni rá, Lehet a portfóilóban akár ingatlan, másfajta tőzsdei termék, befektetési alap, bármi olyan, ami az embernek a hosszabb távú vagyonépítési célját szolgálja.

Na most a másik dolog, amit szerintem tisztázni érdemes, mielőbb bárki belevág az opciózásba, az az, hogy mi az opciózásnak a célja. Ugye beszéltünk többször arról, hogy ez lehet spekulatív ügylet, lehet akármilyen fedezési ügylet, lehet irány és iránymentes kereskedés, ugye erről is többször esett szó, illetve lehet az, amikor valakinek már megvan egy adott kereskedési stratégiája valamilyen alaptermékre, mondjuk egy EUR/USD-re, vagy bármi másra, és azt szeretné kiegészíteni.

MR: És hogy a portfolióban ez mekkora részt foglal el, ez attól függ, hogy mi a célja ennek az egésznek?

NG: Hát az embernek mekkora szabadideje van, mennyit tud vele foglalkozni, mennyire akar ehhez érteni, és mi a hosszútávú célja. Nyilván hogyha mondjuk valaki beleül hosszabb távú befektetésekbe, abból kevésbé lehet pénzt kiszedni, mint mondjuk egy opciós kereskedésből, ahol mondjuk 30 naponta lejárnak az opciók, tehát könnyebb likviddé tenni, mint mondjuk egy ingatlant.

MR: Oké, nézzük akkor meg azt, hogy ha személyiséget nézünk, befektető típust nézünk, akkor kinek való ez?

NG: Az első karakterjegy én azt mondom a kitartás. Ugyanis ez nem a legegyszerűbb kereskedési formák közé tartozik, tehát a szorgalom, kitartás és fegyelmezettség az alap dolog, mert kezdetben azért elég sokat eltölt az ember ennek a megtanulásával, nyilván később már elég akár napi 1-2-3 órát is bőven elég, ha foglalkozik vele, viszont kezdetben azért kell vele időt tölteni, tehát így a türelem is benne van a karakterjegyek között.

És fontos ennél a terméktípusnál is, hogy nincs gyors siker. Nehogy valaki azt gondolja, hogy elkezd opciózni és hirtelen számlát dupláz. Ez egy hosszú és rögös út, és tanulni kell sokat. És hát ugye igazából magát az opciózást meg lehet tanulni relatív rövid időn belül, vagy belátható időn belül. Ami szerintem folyamatosan tanulandó, az a pszichológia.

MR: Hát nyilván ez máshol is így van, de emellett még amit ugye mondtál, hogy kitartó kell hogy legyen valaki, szorgalmas, fegyelmezett, reméljük hogy vannak akik magukra ismertek ebben, de azért azt gondolom, hogy nem a túlnyomó többsége lesz ez a hallgatóknak, mert az így munka mellett. Na jó mennyit kell egy kicsit így tanulni munka mellett?

NG: Hát azért mondjuk attól függ, hogy az ember mennyit ér rá, de mondjuk fél év kell ahhoz, hogy az ember képbe kerüljön azzal kapcsolatban, hogy mik a stratégiák, nekem, hozzám az én stílusomhoz mi fog passzolni, milyen termékeket választ, fél éven belül ebből szerintem használható, profitábilis tudás nem nagyon tud lenni.

MR: Oké, tehát ezt itt megbeszéltük, hogy körülbelül azt, hogy mi szükséges hozzá, na de mennyire kell érteni mondjuk a tőzsdéhez, a pénzügyekhez, a közgazdaságtanhoz?

NG: Hát a jó benne az, hogy alapvetően előképzettség, tehát ilyen szakmai vagy gazdasági végzettség nem szükséges. Tehát nem kell ahhoz valakinek pénzügyet végezni vagy közgázt ahhoz, hogy ezt meg tudja tanulni, szimplán kell hozzá egyfajta elkötelezettség meg analitikai képesség. Viszont ami meg szükséges hozzá, hogy addig nem érdemes opcióval elkezdeni kereskedni, amíg az embernek nincs alapszintű tőzsdei tapasztalata.
Tehát valamifajta, vagy forex, határidő, részvény, tehát hogy tudja mihez kötni, mert az opció ennek egy következő lépése, következő szintje, addig nincs értelme elkezdeni vele foglalkozni, és hát némi angol tudást is azért igényel, mert a legtöbb bróker cég platformja angolul van, a hírek angolul vannak, az opciókkal kapcsolatos ilyen brókeri levelezések meg értesítések angolul vannak, nem kell hozzá nagyon komoly felsőfokú szinten lenni, de egy minimális szakszöveget meg kell érteni.

MR: Oké, nézzük azt, hogy hogy néz ki ez az egész platform?

NG: Hát lehet kereskedni a legegyszerűbb elektronikus platformonon keresztül kereskedni, és lehet direktben nyitni akár külföldön, de lehet magyar cégnél is, nyilván ennek megvannak az előnyei, hátrányai árképzés és mondjuk termékkör tekintetében, és hát ha valaki mondjuk abszolút nem ér rá ezzel foglalkozni, akkor még jó lehet a telefonos brókeri szolgáltatás is, ahol megkötik helyette.

Az opciózáshoz szükséges tehát egy kereskedési platform, és jó hogyha van egy elemző platform, ahol az opciós stratégiákat az ember kielemzi, a legtöbb esetben ezt egy és ugyanaz a cég tudja biztosítani.

Ha Amerikáról beszélünk, akkor körülbelül 5-10.000 USD a számlanyitási limit, az alatt nem nagyon lehet opciós kereskedési számlát nyitni, és a legtöbb platformnál az éles kereskedés mellett elérhető a demo is, viszont én azt gondolom, hogy túl sokáig demózni nem szabad, az annyira jó, hogy az ember megismerje a platformot, de hosszútávon önbecsapás tud lenni, hogyha az ember azon keresztül próbál meg kereskedni, mert a pszichológiája az gyakorlatilag nulla.
Tehát én inkább azt mondom, hogy érdemes elkezdeni élesben kereskedni picike összegekkel de akkor az ember legalább érzi a pszichológiáját. Beszéltünk ilyen szintkereskedés meg hasonló stratégiákról, ahol akár 50-100 dolláros pozícióméretekkel is el lehet kezdeni, még az is sokkal jobb, mint demózni hónapokon keresztül. A demo arra jó, hogy az ember ismerje meg a platformot is.

MR: Hát gondolom a demo arra jó, hogy egy nap, amikor az ember eldönti, hogy el fogja kezdeni a kereskedést, akkor demot letölti, megnézi vagy belép és akkor megnézegeti, hogy hogy néz ki ez a platform, mit lehet csinálni és ennyi.

NG: Igen, és megnézegeti, hogy hogy zárja az opciós lábakat, ilyen alap dolog.

MR: És onnantól kezdve kicsi pénzzel, inkább élesben, mert egy önbecsapási folyamat kezdődik el. Értem.

NG: Hát abszolút. Én már találkoztam olyan emberrel, aki azt mondta nekem, hogy 6 hónapig milyen sikeres volt demoban, aztán élesben gyorsan ment a dara.

MR: Igen-igen, sajnos ez máshogy működik. Jó, az amerikai piacot említetted, az a leglikvidebb?

NG: Hát ott érdemes opcióval kereskedni, ott a legjobb az árfekvés a kötési díjak tekintetében, a leglikvidebb, illetve annak is kedvez, aki mondjuk munka mellett akar opciózni, mert ideálisan este 6 és 10 között lehet elég jól kereskedni Amerikában, viszont ott van egy olyan szabály, amiről eddig még nem beszéltünk, ez a 25.000-es szabály, ami annyit takar, hogy az amerikai piacon hogyha valakinek 25.000 dollár alatt van a számlamérete, akkor a daytrade az korlátozott. Ez abban merül ki, hogy ETF, részvény, illetve azok opciói, azok 5 napon belül 3 daytrade köthető rájuk. Tehát gyakorlatilag 25.000 dolláros számla fölött ez nincsen, és ami a jó hír, hogy futuresre és forexre és azok opcióira ez a szabály nem vonatkozik.

MR: Viszont van egy kérdés, és ez itt ugye különösen aktuális és égető lehet, tekintve, hogy mi ment végig Magyarországon a befektetési piacon. Ennek milyen kockázatai vannak, ezek az opciós szolgáltatásokat nyújtó cégek is bedőlhetnek-e, mi van a számlánkon lévő pénzzel, van-e erre is valamiféle befektetővédelem?

NG: Igen, én azt gondolom, hogy a partnerkockázatot azt kiemelten kell kezelni, látva az idei évet is, ahol én kereskedek Amerikában, ott például a szolgáltató 500.000 dollárig biztosítja az egyéni kereskedési számlát. Ha valaki mondjuk ennél többel kereskedni, akkor akár több néven több szolgáltatóhoz is szét lehet dobni. De a kérdésedre visszatérve én azt gondolom, hogy a biztosítás szintjéig terjedően érdemes tőkét elhelyezni ilyen cégeknél.

MR: De ha én többet akarok ezzel foglalkozni, több pénzt akarok, akkor viszont az a tanácsod, hogy azt mondtad, hogy a biztosítási limitig, akkor nyissak több helyen több számlát?

NG: Hát ha nagyon fontos a partnerkockázat kezelése, akkor igen. Tehát akkor Amerikában mondjuk tegyük föl ha ebben gondolkozunk, akkor két olyan szolgáltatónál kell nyitni, akik egyesével biztosítják 500.000 dollárig az egyéni számlákat.

MR: Ez nem növeli meg a költségeket?

NG: Nagyon minimálisan. Tehát van egy számlavezetési díj általában, meg ilyen adatszolgáltatási díj, hogy éles adatot kapjon az ember, de az ilyen 10-15 dollár, ha valaki kétszer 500.000-rel akar kereskedni, ez elenyésző.

És fontos ugye azt is tudni, hogy a cég az maga szabályozott vagy nem szabályozott, milyen országban van.

MR: Igen-igen, tehát itt is ugyanúgy kell akkor utánajárni a dolgoknak, mint egyébként amikor bármiben külföldre merészkedünk, most legyen ez egy magánutazás vagy éppen befektetési szolgáltatások igénybevétele.

NG: Igen, de egyébként lehet Magyarországon is nyitni, ugyanúgy ezek a piacok elérhetők Magyarországon keresztül is, csak nyilván egy picit korlátozottabb termékkör más árfekvésben, de ugyanúgy működik a Magyarországon keresztüli opciós kereskedés is, más feltételei vannak nyilván, tehát ezt is körbe kell járni.

MR: Jó, köszönjük szépen, megint tanultunk valamit, Nagy Gergely az opcioguru.com tulajdonosa, oktatója beszélt itt az opciós kereskedés újabb vetületeiről, sok sikert kívánunk és köszönjük az információkat!
Ha szeretnél további hasznos cikkeket olvasni az opciókról, ajánljuk az alábbiakat:

Neked Való Egyáltalán A Kereskedés?
Opciós Kereskedés: Kinek, Hol És Hogyan?
Kinek Való Az Opciós Kereskedés?
Célkitűzés – rendszerben gondolkodni
Day Trader Szabály – 25K – USA
Meddig És Hol Van A Pénzed “Biztonságban”?

Ha pedig szívesen tanulnál az opciókról, itt feliratkozhatsz az OpcioGuru teljesen ingyenes, 30 napos online képzésére.